Második

Hey!

Igen igen, megint egy rövid rész lett, de úgy szerettem volna írni, hogy az izgalmasabb részeket hosszabbra és eseménydúsabbra teszem, egybe. Mivel a harmadik részig előre írtam, így nem igazán szeretném bővíteni mert akkor a következőt is kell, ami szintén kicsit rövidke lesz, de ne csüggedjetek mert higgyétek el, egyre hosszabb és hosszabbak lesznek a részek! Köszönöm az előző részhez érkezett pipákat, remélem ez is kap valamennyit illetve még mindig nagyon-nagyon örülnék egy építő megjegyzésnek is, hisz anélkül, hogy nem tudom mi a rossz benne nem tudok javítani! PS.: Köszönöm  két feliratkozót is, remélem bővülünk és egy nagy illuzionista családdá alakulunk Fallen városában:) Jó olvasást és jövőhéten hozom is a következőt! xx  

_________________________________________________________________________________

" Milyen bolondok vagyunk mindannyian. (...) Hát igen, azok vagyunk. Akár a gyerekek. Úgy teszünk, mintha az élet valóságos volna és számítana... holott az élet nem más, mint az egyik Nagy Illúzió."

Legalább háromszor dörzsölöm meg szememet; Az agyam nem képes felfogni a jelenséget. Ellie, mi volt a kávédban? Kérdőn vizslatom a mellettem teljes komolysággal álló férfit, vagyis várom a megfelelő magyarázatot erre az egész szituációra. Percekkel később Ő is rám pillant, megvillogtatja tökéletes fogsorát, majd felszólal.

- Annyira megilletődött vagy.

- Gondolod?! Még is mi ez? Vagy esküszöm, én kezdek bedilizni, és képzelődni, hogy lassan a fél karod is eltűnik a semmibe - nevetek fel keserűen. - Azért egy rövidke magyarázatot mégis érdemelnék, nem gondolod?

- Sok mindenről nem tudsz, vagyis szinte semmiről. Azt gondolod, teljes mértékben ismersz, de nem.

- Nem értelek - vonom meg a vállamat aggódva.

- Az, amit mondani szeretnék, talán egy kicsit furcsán fog hangzani. Az egész világ egy illúzió. Sosem gondolkodtál azon, hogy vajon létezik-e egy másik univerzum, egy másik élet a földön? - dönti játékosan oldalra fejét.

- Nem vagyok az a fajta, aki ezeken gondolkozik.

- Amit most láttál, az egy valóságos illúzió. Ahova benyúltam, az egy másik világba átvezető út. Engedd, hogy megmutassam - nyújtja ki kezét -, mert elég nehéz lenne elmagyarázni - vigyorog.

Hezitálok pár percet, majd a kíváncsiságom felülmúl, s egyéb félelmeimet elzsugorítja. Lassan, meggondolva lépked előre a semmibe, magával húzva engem is. A szememet vészesen gyorsan hunyom le, nem tudom, mire számítsak. Vajon milyen világról hadovált nekem, vajon kik vannak ott? Nem szabadott volna belemennem ebbe az egészbe. Gondolatsoraimat egy erős rázkódás szakítja félbe, majd mikor kinyitom szememet Harry aggódó tekintetével találom szembe magamat.

- Hé, Ellie minden rendben? - simít végig orcámon. Őszintén? Teljes mértékben sokkolva vagyok a látottaktól, az új információktól. Te jó ég, most léptem át egy másik "univerzumba", és egyszerűen csak állok, mint egy megkötött szobor.

- Jól vagyok, csak egy kicsit elgondolkoztam - hámozom le kezét arcomról, míg körbe tekintek.

Nem is olyan csúf egy világ. A környezet családias, ámbár kicsit szokatlan a sok fém szín és tábor szag. Két fiatal lány mászkál csupán a szabad téren, hogy egy másik sátorba térhessenek. Mindkettőjükön egy egyszerű, fakószürke topp, illetve fekete csőnadrág van. A nap alig süt be az apró menedékek közé, viszont az a kis fény is pont elég, ami visszatükröződik. Pár pillanatig csak nézek körbe, talán többször is elismétlem a tettet, hogy megbizonyosodjak arról, hogy ez igaz. Ahogyan fordítanám vissza tekintetemet a mellettem várakozó fiúra, valamiben még is csak megakad figyelmem. Annak a lánynak tényleg tűz van a tenyerében? Vagy megint hallucinálok?

- Oké, szép és jó ez az egész, de nem lehetne vissza menni a valóságba? Kicsit frusztráló ilyen... emberekkel talán? egy helyen lenni. És fogalmam sincs arról, hogy mi ez az egész szituáció. Valamit beadtál nekem a tudtom nélkül?

- Nem is érdekel az egész sztori erről az egész dologról? - kérdezi.

- Idegesít, hogy egy ilyen helyen vagyok, ne haragudj. Idő kell, hogy felfogjam ezt az egészet és szeretném ha a döntésemet elfogadnád, és ha szabad... akkor most hazamennék  - vonom meg a vállamat.

- Miből gondolod, hogy a ki-be járkálás a két univerzum között olyan gyorsan megy? - rázza meg fejét értetlenül - Csak öt percet kérek az idődből, amíg ezt elmagyarázom, aztán rajtad áll a döntés, hogy hova mész - ragadja meg kezemet és kérlelően tekint rám. Tudom, hogy nincs más választásom azonkívül, hogy vele menjek, így követem őt a közelebbi farönkhöz, majd leülünk.

- Nos, a szüleim éltek itt, mígnem valami háború tört ki a valóság és a képzelet között. Oké, talán egy kicsit abszurdnak tűnik ez az egész sztori, de valóban történt ilyen. Szóval, anyu elvitt engem Holmesba, hogy megvédjen a csatától, míg apám itt maradt, hogy segítse a Devolinokat. Igen, így hívják a fajtánkat, de mindegy is. Amikor találtunk egy megfelelő házat, beköltöztünk oda és úgy éltük az életünket, ahogy a normális emberek. Iskolába jártam, anyu munkahelyet talált, teljes mértékben hozzászoktatott az emberi élethez. Ha nagyon őszinte akarok lenni, egy mondatot se mondott erről az egész illúziós dologról - nevet fel -. Mikor már 15 éves lehettem, anyu rájött, hogy itt az ideje elmagyarázni ezt az egészet, hogy ez nem csak egy kitaláció, egy tündérmese, amit a gyerekeknek mesélnek. Mivel tudtam, hogy nagy bajt okozna, ha elmesélném az egész ismertségemnek ezt a dolgot, így neked se mondtam el semmit. De, azt hiszem pont most volt itt az ideje.

- Miért pont most? Tudod te mennyi év telt el ezidáig? Azóta felnőttünk Harry, és nem is ez a " legnagyobb probléma " - rajzolok idézőjeleket a levegőbe -, hanem az, hogy szinte az egész kapcsolatunkat egy hazugság burkolta. Mégis mit gondoltál? Csak úgy rábólintok, és örülni fogok, mint majom a farkának, hogy egy ilyen Devolin barátja vagyok? - nevetek fel mélyről.

- Tudtam, hogy így fogsz rá reagálni; hogy nem fogod felfogni ennek az egésznek a lényegét - túr bele kissé hosszú fürtjeibe - Csak egy kicsit próbáld meg megérteni ezeket az embereket itt, engem. Nem ítélhetsz csak úgy el, csak mert egy picit más vagyok.

- Nem tudom mit kéne gondolnom, talán egy kis időre van szükségem, hogy megemésszem ezt az egészet. De leginkább az érdekelne engem, hogy mit is takar a Devolin? - érdeklődök.

- A devolinok[1] azok, akik olyan természetfeletti adottsággal rendelkeznek, amiket eddig a kutatók se találtak. Vagyis, mindenki, aki itt van, rendelkezik valamivel, amit csak Ő tud irányítani. Vannak Evoknák[2], Ők azok, akik újdonsült illuzionisták, majd jönnek a Devo-k[3], akik már elsajátították tehetségüket, majd vannak a legrangosabbak, a Devolinok.

- Te melyikhez tartozol? - suttogom, és bár lenne még annyi időm, hogy azt a sok megválaszolatlan kérdést feltegyem.

- Devo. Jelenleg függőben van a rangsorolásom - mosolyog - Viszont, ha gondolod, bemutatom a barátaimat - ajánlja fel.

- Mennem kéne. Mármint, nem lelépni akarok egy semmit mondó indokkal, de Jase biztosan tűkön ül, hogy hol lehetek. Igaz, még csak negyed óra telhetett el amióta idejöttünk, és ez szinte semmi de … - vakarom meg a tarkómat – Ígérem, senkinek se fogok szólni erről az egészről. Ha pedig időd engedi, akkor mesélhetnél még magadról, az itteni életedről. Egyre kíváncsibb lettem ezekre a képességekre, főleg a tiedre, adonisz - használom régi jelzőjét, mire csak egy aprócska mosollyal reagál.

Miután pár perc csend is eltelt, lassan felállok a rönkről, majd odasétálok, ahonnan beléptünk. Két - három lépést teszek, mire Harry keze erősen fűződik vékony karom köré. Hirtelen kapom vissza tekintetemet rá; arca sajnálatot, bocsánatkérést sugároz.

- Valami baj van? Miért nem engedsz? - húzom fel szemöldökömet.

- Annyira sajnálom. De muszáj volt - magyarázkodik.

- Mégis mit? Kérlek érthetően beszélj, mert nekem ez túl gyors - vigyorgok, majd újból elfordulok, s átlépek azon a bizonyos láthatatlan falon.

Ahogyan előre pislogok a semmibe - szó szerint - a levegő torkomba akad. A szívem majd' kidobban helyéről, míg a tenyerem izzadni kezd, s talpam úgy égett, mintha forró kavicsokon pihenne. Ellie, ne pánikolj. Hiába nyugtatom magamat, csak még jobban realizálom, hogy ez a hely, ahol állok már nem az, ami percekkel ezelőtt volt. A gyönyörű, zöld erdő már nem a régi, a családias házak elkerítve vannak, némelyik már fémmel összekovácsolt kis barikád. A föld néhol berepedezett, de van ahol nagyobb rés is van. Kicsit lépkedek előrébb, s hallom, ahogyan a kőmartalékok ropognak cipőm alatt.

- Mi ez? - üvöltök hátrafelé, oda ahol Harry meghúzza magát - Hol vagyok? - ragadom meg pólója szegélyét, s érzem végig folyni orcámon azt a makacs, kövér könnycseppet.

- Sajnálom - ennyi, amit mondani tud. De hangjából és tekintetéből kifolyólag tudom, hogy valamiben sántikál.

Tudom, hogy többet is tud arról, hogy mi folyik itt.

[1][2][3] Bővebb információkat találsz a Kislexikon menüben.  

Első

Sziasztok!
Meghoztam az első részt, remélem tetszik nektek. Örülök a két feliratkozónak, remélem sokkal többen leszünk, illetve még mindig nagyon örülnék néhány megjegyzésnek, hisz nem kaptam eddig, hogy milyen is maga a sztori! Sajnálom, hogy ilyen rövidre sikerült, de a második ígérem sokkalta hosszabb lesz. PS.: Már itt beindulnak az események, szóval jó olvasást hozzá!:) xx
_____________________________________________________________________________

" Az álom az ember szívéből fakad és legtöbben szívünk szerint élünk, így álmok nélkül semmivé lennénk."

Két hónap telt el, és most már örömmel jelenthetem ki, hogy Mrs. Harwer vagyok. Furcsa, hogy mostmár így szólítanak. Viszont ahogyan telik az idő, talán én is jobban megszokom a megszólítást. Jase és én a nászutunk után vásároltunk egy kertes házat egy igen családias környéken. A szomszédok segítőkészek, és nagyon örülnek annak, hogy ilyen páros csatlakozott hozzájuk, szerintem. Természetesen mindkettőnk talált magának egy megfelelő állást; Jase egy építészetnél dolgozik, mint kisfőnök, én csupán egy virágüzletben. Egyikőnk se bánta meg, hogy elfogadta az állásajánlatot, szeretjük csinálni a ránk ruházott feladatokat. Sok időt nem vesz el a szabadidőnkből, talán akkor, ha néha-néha ránk szakad egy kis túlóra.

hogy sokak elfelejtik a régi vezetéknevemet,

Kellemes madárcsiripelés zengi be a házat, míg a redőnyök között a halovány nap sugarai szűrődnek be. Jase a hátára fordulva szuszog, ajkai kissé elváltak. Egy kicsit mocorog csupán, ahogyan kihúzom bal karomat fogása alól, de gyorsan talál magának más szorítani valót. Lassan ülök fel az ágyban, dörzsölöm meg még fáradt szememet, s bújok ki az ágyból. A szék háttámláján pihenő köntösömet egy egyszerű mozdulattal dobom hátamra, majd bújok bele az ágy sarkába lévő papucsomba. A mai napon nem terveztünk semmit. Mivel hétvége van, Jase jobban szeret a TV előtt heverészni, míg én a gondolataimat vetem papírra.

Miután lebattyogok a konyhába, előveszem a kedvenc kávés csészémet, majd beleöntök egy kis forró vizet és kávéport. Az asztalra teszem az elkészített innivalót, majd a friss újságot kivéve a postaládából ülök le, s szürcsölgetem italom.

- Jó reggelt - köszön kissé rekedtes hangon Jase, úgy látszik ,Ő sem tud tovább aludni.

- Neked is, azt hittem még vagy egy órát aludni fogsz - nevetek.

- Nehéz úgy aludni, hogy a párod nincs melletted.

- Igen, ismerem az érzést - ad egy puszit a hajamba, majd odébb lépkedve Ő is elővesz egy csészét, és készít magának kávét - Esetleg valami terv mára?

- Tegnap este megbeszéltük apukáddal, hogy ma elmegyünk horgászni, természetesen ha van valami terved akkor...

- Nem, nincs. Érezzétek jól magatokat. Egyébként, mikor is jön? - kíváncsiskodok.

- Pár óra múlva - ül le szembe velem.

Egy aprót bólintok, majd újból belekortyolok a gőzölgő kávémba. Az előttem heverő újságot mégse olvastam el, túlságosan is elmerengtem gondolataimban, utána pedig Jase is lejött. Míg elé tolom az olvasnivalót, meghallom a kellemes dallamát telefonomnak. Ámbár az emeleti szobánkban van, egész hangosan tud csörögni. A csészét a mosogatóba helyezem, majd gyors léptekkel megyek fel az emeletre, egyenesen a hálóba.

- Tessék - szólok gyorsan bele.

- Remélem nem keltettelek fel - válaszol a rég hallott mély hang.

- Nem, örülök, hogy hívtál. Hogy vagy?

- Egész jól, ahhoz képest, hogy nagy a zűrzavar Liverpoolban. Arra minden rendben? - kérdez vissza.

- Oh igen, kedvesek az új szomszédok. Csak dicsérni tudom a várost - lelkesedek.

- Ma délután landol a gépem nálatok, esetleg nincs kedved beteljesíteni az ígéretünket, vagyis találkozni velem egy kávézóba? Persze, ha nem érsz rá akkor megértem.

- Semmiképp nem hagynám ki, úgyse terveztem ma semmit. Jase elmegy itthonról, szóval, igen - ismétlem magamat, míg mondatom végén ajkamba harapok.

- Rendben. Umm... hívlak ha a reptéren vagyok, addig is... vigyázz magadra! - köszön el.

- Te is.

Miután megszakad a vonal, a telefonomat köntösöm zsebébe dugom, majd újból a földszintre sietek. Jase már a fürdőszobában van - a hangok alapján -, így a mosogatóhoz lépkedve elmosom a poharakat.

Délután egy óra lehet. Apu már elvitte férjemet horgászni, így egyedül vártam Harry hívására. A TV csatornáit kb. 5-ször végig pörgetem unalmamban, mikor végre megszólal az a bizonyos csengőhang. Mire a telefon után nyúlnék, abba hagyja, s csak egy SMS villog a kijelzőn.

" A repülő leszállt, rajtad a sor. "

Nem írok választ, csupán felpattanok a kanéról, majd az előszobában lábamra húzom egyszerű vászoncipőmet, s kezembe kapom táskámat. Mivel még nincs kocsim, így egy taxit hívok, amivel egyszerűbben eljuthatok a reptérre.

Pár perc alatt odaérünk, azonnal kipattanok a sárga járműből. Belépve a hatalmas csarnokba, egy percre eluralkodik rajtam a pánik. Nem mondom azt, hogy bekövetkezik ez a sok embertől - Miért hazudsz magadnak Ellie? Vagyis, valójában igen. Néha az ilyen helyzetekben elveszve érzem magam. Mégis hogy találjam meg ennyi ember között Harryt? Oké, talán magassága kitűnik a tömegből, ahogyan öltözködése is, de nekem ugyanúgy nehéz a keresése. Egek, jobban jártam volna, ha Ő taxizik ki a házunkhoz.

Kicsit beljebb sétálok a tömegbe, igaz néha-néha elgondolkozok, hogy jó ötlet-e, de mi mást tehetek. Középen megállok, lábujjhegyre emelkedek, ide-oda kapkodom fejemet.

- Hé, nem ismered meg a legjobb barátodat? Na de Ellie - csendül fel rekedtes, mély hangja hátam mögül. Hirtelen kapom oda fejemet,egy hatalmas kő esik le szívemről. Azt hittem itt ájulok el helyben, ha nem jelenik meg.

- Egyszerűen rossz helyen kerestelek - lépkedek nagyokat, s vetődőm kitárt karjai közé - Már kezdtem bepánikolni ettől a sok embertől.

Fejét nyakhajlatomba temeti, majd még erősebben szorítja meg derekamat. Kellemes parfümjének illata azonnal orromba száll, miközben göndör fürtjei fülemet csiklandozzák.

- Hiányoztál Ellie - szakítja meg baráti ölelésünket, majd homlokomra nyom egy puszit.

- Te is nekem – válaszolom, miközben megbököm vállát - Akkor, hova menjünk először? Vagy szeretnél még itt állni egy egész délutánt? - nevetek.

- Nem ismerem annyira Holmes-t, most hogy így megváltozott, viszont megmaradt egy hely biztosra. Esetleg oda elmehetnénk.

- Ahogy akarod, Mr. Styles. Vezess oda - vigyorgok rá.

A mellette pihenő csomagjait megragadja, egyiket vállára teszi, majd megindul a kijárat felé. Hatalmas léptei mellett sajátom eltörpül - vagyis szinte futok utána. Az egyik üresen álló taxiba dobálja dolgait, majd kinyitja nekem az egyik ajtót, majd miután beszállok, megkerüli a kocsit, s Ő is beszáll. Gyorsan diktálja le a címet, ahova megyünk - azaz annak az utcának a címét, ahol kezdődik az erdős rész. Az út csendesen telik el, Ő a telefonjába írogat be jegyzeteket, míg én az ablakon kifelé bambulok, nézem az útszéli házakat. Percekkel később a jármű lassítani kezd, mire mindketten a sofőrre kapjuk tekintetünket.

- Ennél tovább nem tudom Önöket vinni, innentől az út megszakad. - közli velünk a sofőr, miközben megvakarja tarkóját.

- Nem baj, köszönjük, innen gyalog megyünk - válaszol Harry, rám pillant, majd villant egy féloldalas mosolyt.

Mindketten kiszállunk a kocsiból, kifizetjük a kért összeget, majd elindulunk a kavicsos úton.

- Ugye nincs messze? Nem vagyok oda a hosszas sétákért, egyébként.

- Nincs, és tudom, hogy nem kedveled. Itt lesz egy ösvény ahova bemegyünk és ott is vagyunk a célban - vakarja meg orrnyergét, a közelgő ösvényre mutatva.

Igazat téve szavainak, máris odaérünk, majd maga elé engedve indulunk el rajta. Csak egy kis gyaloglós rész, mígnem odaérünk a helyszínhez. Egy egyszerű helynek tűnik, annyiban különbözik a többi részektől, hogy itt már nem sűrűn vannak a fák, hanem csak körbe. Harry egy kicsit előrébb gyalogol, majd pontosan az üres kör közepén áll meg, felém fordul. Arca teljesen elkomolyodik, és mi tagadás, ez egy kicsit megijeszt. A gyomrom görcsbe rándul, a tenyerem izzadni kezd. Talán túl parázom az ilyen helyzeteket, de amilyen érzést sugároz Harry tekintete, nem csoda a reagálásom. Miután mellé lépdelek - lassan és óvatosan -, elfordul tőlem, egyenesen a szembe levő fákra vezeti figyelmét. Hezitálva ugyan, de én is arra pislogok. Most vagy én nem látom, amit Harry, vagy tényleg nincs ott semmi. Jobb kezét egy kicsit felemeli, majd előre nyúl. A szemem elkerekedik a látványtól.

Hova tűnt a kézfeje?

Nulladik

" A barátság sokban hasonlít a szerelemre: a szikra és az újdonság lassan megkopik, és átadja a helyét valami kényelmesnek és kiszámíthatónak; olyan lesz, mint egy kardigán, amelyet esős vasárnapokon veszünk elő a fiókból, amikor valami melegre és ismerősre vágyunk. "

            Az eső mardosva hullik le a száraz aszfaltra, ezzel felfrissítvén azt. A cseppek kopogva, versenyezve futnak lefele az autó üvegén. Fogalmam sincs a döntésemben;  félek. Az izgalom még jobban előbújik, akárcsak az idegesség. Ajkamat harapdálom, néha felül, néha alul. Vajon ott lesz-e, eljön? Aligha hónapokkal ezelőtt váltak el útjaink egy félreértett esemény miatt. Mindkettőnket megviselt ez az egész. Bár nem mutatta ki, hogy mennyire fáj az neki, hogy most már nincs olyan, hogy Te és Én. Nem beszéltünk sokat azóta, pusztán néha ittunk meg egy kávét, vagy ültünk be egy kisebb étterembe. Ragaszkodott ahhoz, hogy - legalább ne kelljen elfelejtenie, kizárnia életéből -, egy baráti szál még is maradjon közöttünk. Tiszteletben tartottuk egymás kérését. Nem hoztuk fel a régmúltat, pusztán ha az valami jó dolog volt. A mai napot szintén szívesen elmesélném neki, mert tudom, meghallgatna. Viszont talán számára szívsajdító lenne hallania ezt, s látnia. Ámbár a meghívó sikeresen elért hozzá, mégsem jelzett vissza, hogy döntött. Vajon itt lesz - e vagy sem.  

            Leveszem a gyújtást az autóról, majd az anyósülésen elhelyezkedő táska felé nyúlok. Beledobom a szerteszét szórt holmiaimat, majd összecipzározva belemarkolok tetejébe, s szállok ki az autóból. A csomagtartó felé indulok, majd a benne gondosan vállfázott, bezacskózott ruhám kiemelem, a végén pedig teljesen lezárom az autót. A mai egy igazán fontos nap számomra. Jase-el három hónapja találtuk meg egymást, egy családias étteremben. Hosszasan beszélgettünk, talán órákat is, ami alatt jól megismertük egymást. Randevúra hívott, majd még többször találkoztunk, míg végül egy párt nem kezdtünk alkotni. Egy hónappal ezelőtt döntöttük el közösen, hogy kapcsolatunkat erősítsük meg egy eljegyzéssel. Sokat nem vártunk vele, a mai napon már az ünnepségre vártuk a vendégeket.  

            A hatalmas termen átvágva sietek fel a csigalépcsőn, hogy minél hamarabb elérhessem az öltözőszobámat. Felérve, feltépem az ajtót, majd köszöntöm a már bent váró koszorúslányokat. 

- Sziasztok! - kiáltom, miközben lehámozom magamról a kabátomat és táskámat - Remélem nem egésznap fog esni!

- Az esküvőig van még legalább 2 óra, így csodálkozok hogy ilyenkor iderángattál bennünket - szól fel két pakolás között Zoell. Fekete fürtjei már feltűzve vannak, elkészülve az ünnepélyre. Ruhája egyszerű, még nem öltözött át.  

- Beszéltél vele? - sétál felém legjobb barátnőm. Tudom kire céloz, ezért átkozom is Őt, amiért felhozza. 

- Nem  - zárom rövidre válaszom - Miért, kellett volna?

- Meghívtad Őt. Nem tudod, hogy eljön-e. Nem lett volna ésszerű dobni neki egy mailt?

- Nem fogok utána keresgélni, ha itt lesz, akkor itt lesz, ha nem, nem - tűrök egy rakoncátlan tincset fülem mögé - Akkor... segítenétek megcsinálni a hajam és a sminkem, vagy még egy óra hosszát kérdezgettek Harry felől? - vigyorgok. 

Mindannyian nevetnek egy kicsit, majd Zoell és Cassie a ruhámmal kezdenek foglalkozni, s Thea  pedig a hajamat kezdi birizgálni. 

- Van valami ötleted? - kérte ki véleményemet. 

- Nincs, de látom neked van. Rád bízom a hajamat; csak legyen szép, és egyedi  - mosolyogok rá a tükrön keresztül. 

Bólint egyet, majd neki lát a munkájának.  

Fél óra elteltével a hajam már készen van, egy egyszerű mégis nagyszerű kontyba fogva a tarkómnál. Néhány tincset engedett csupán előre, ami keretezi arcomat.  

- Lányok, azt hiszem készen is vagyunk Ellie hajával. Rajtatok a sor - Kacsint Zoell felé, aki azonnal mellettem terem. Már napokkal ezelőtt megterveztük a sminket, így nincs mit mondanom neki. Kezébe ragadja a palettát, és már is felvinni készül a festéket. 

Miután ezzel is megvoltam, magamra öltöm a hófehér esküvői ruhámat, amiben segít Cassie megkötni a fekete masnit derekamnál. Zoell a vázában pompázó csokrot kapja kezei közé, majd nyomja az én kezembe. A tükör felé fordulok, és egy pillantást vetek szettemre. Nem hiszem el amit látok, mintha csak nem is én állnék a tükör előtt. Végig simítok az anyagon, majd lehunyom pilláimat. Mi lenne most, ha nem lett volna vége a románcunknak. Most talán Ő lenne a vőlegényem... Azonnal felpillantok, próbálva elhessegetni minden egyes emléket Harryvel. Ő már nincs többé mint partner, nem szabad rágondolnom, csak is Jase maradt. 

- Minden rendben? - simítja meg hátamat Thea - Még lefújhatod. 

- Jól vagyok, és nem. Ha esik, ha fúj meglesz tartva a ceremónia - legyintek egyet kezemmel.  

Még van pár percünk, míg elkezdődik a szertartás. Cassie az ablaknál leselkedik; akárcsak egy kislány, aki alig várja, hogy láthassa azt a sok vendéget beáradni a feldíszített kapun. Lassacskán a másik két lány is felölti ruháját. 

- Cassie, vedd fel te is a ruhádat, ne bámuld a vendégeket - mutat felé Thea. Kék szempárját azonnal a hang felé kapja, csak úgy csillog a napfénytől. Ajkát vigyorra húzza, majd el is tűnik a fürdőbe.  

*** 

Boldog vagyok, hisz a majdnem 150 főből álló vendégsereg minden akadályt félretéve eljött az esküvőnkre. Ámbár még is ürességet érzek, amikor végig nézek a fapadokon, és felfedezek egy üresen maradt, kipárnázott részt. Tudom, hogy kinek a helye az, s meg értem döntését. Talán jobb ez így. A hatalmas teremben, ahol a virágok illata bekeringi az egész területet, még varázslatosabbá teszi a táncokat, és beszélgetéseket. Jase a szüleimmel társalog, míg én köszöntöm a régi barátaimat, akik vidékről érkeztek. Bemutatom nekik a helyet, mesélek pár dolgot Jaseről és rólam illetve válaszolok az általuk feltett kérdésekre is.  

Miután a vacsorát megtartottuk, Jase feláll egy pohárral kezében, majd megkocogtatja az oldalát. Fekete, kissé hosszú haja hátra van fésülve, öltönye még mindig úgy áll rajta, mint az oltárnál. Barna szempárja csillog a fényhatások miatt, s persze az örömtől. Megragadja az asztalra fektetett tenyeremet, majd sajátjába csúsztatja, s megszorítja azt. Rám pillant, majd egy édes mosollyal ajándékoz meg, mielőtt belekezd a monológjába. A gyomrom azonnal görcsbe rándul, ahogy felcsendül kissé mély hangja, tenyerem izzadni kezd. A szívem eszeveszetten dübörög mellkasomban, a kíváncsiság egyre inkább ellep. 

- Nem tudom valójában, hol is kéne kezdjem. Sokatok minden részletét ismeri a találkozásunknak - mutatott barátnőim, s Ő barátai felé -. Három hónappal ezelőtt még nem gondoltam volna, hogy egy ilyen csodálatos lánnyal hoz össze a sors. Teljesen meg lepődtem, hogy mikor odaültem mellé abban az étteremben, szóba állt velem. Egyszerűen levett a lábamról, minden mozdulatával. Imádtam, hogy olyan lelkesen kezdett bele a beszélgetésekbe, ahogyan elmondta mi is történt vele a napokban. Imádtam, amikor vicceket mesélt, ahogyan próbált felvidítani. Amikor először mutatott be a szüleinek, féltem, hogy utálni fognak. De kiderült, hogy csak féltették egyetlen lányukat. Megmutatták a régi videókat Elről, ahogyan az udvaron játszott a régi játékaival, vagy épp azokat a felvételeket, ahol bevágta a durcást, hogy nem kaphatta meg a legújabb játékot, amit annyira akart - mindketten felnevetünk, szemem pedig könnybe lábad - Szóval, életem legjobb döntése volt, hogy eljegyeztem Elliet, és köszönöm, hogy belementél, hogy egy ilyen kreténnel éld le az életedet - emeli fel pezsgőspoharát, majd megköszöni a figyelmet, s a gratulációk között elfogyasztjuk a kissé alkoholos italt. 

Imádtam a beszédét, egyszerűen gyönyörű látni arcán a sok érzelmet, ahogyan elmeséli a történeteket, a megismerkedésünket. A szavai hallatán szívem csak úgy repesd az örömtől; ahogy talán övé is.  

Ezután áttérünk a tortára, amit az egyik pincér egy kiskocsin betol. Három emeletes volt, a színe és a megjelenése is pont olyan, ahogy elképzeltük. 

Óvatosan felemelem szoknyám végét, és megvárom Jaset, míg Ő is kikecmereg a helyéről. Összefűzve ujjainkat sétálunk a fényszórós édesség felé, majd mikor megállunk egymásra pillantunk. Annyi hónap után se tudok betelni a mosolyával, azzal ahogyan rám néz. Akarva, vagy akaratlanul is levakarhatatlan vigyorral ajkunkon szeltük fel a tortát. 

Az első szelet a hagyomány szerint a mienk, így kezünket keresztezve adunk egy-egy falatot egymás szájába. Mindketten nevetésben törünk ki, hogy bárhogy is próbáljuk, nem akar az a kis falat is a másik szájába kerülni. 

              Később Jase édesapja felkér egy táncra, amit nagy örömmel fogadtam el. Kecsesen ringatózunk a táncolók között a zene ütemére. A dzsessz banda mellett döntöttünk férjemmel, mert az egyik kedvenc zenéje is tőlük van. A zene véget ért, én pedig megköszönöm a táncot, majd mosolyogva indulok el az asztalunk irányába. Egyszer csak egy hideg kéz fej fűződik felkaromhoz, majd hirtelen felé fordulok. Mikor meglátom az ismerős vonásokat, mosolyom még szélesebbé válik, még boldogabb leszek, mert eljött. A gyomrom azonnal pillangókat enged szabadon. Göndör, barna fürtjei rendezetten keretezik arcát, míg zöld íriszei ugyanúgy mélyen hatolnak lelkembe, mint ahogy annak idején. Fekete inget és zakót visel, kalappal. Egy fess fiatalemberré vált. 

- Semmi pénzért nem hagytam volna ki a lagzit, csak késett a repülő. Ne haragudj - kért máris bocsánatot. 

- A lényeg, hogy eljöttél, még nem késő - nyugtatom meg - Azonnal jövök, csak szólok Jasenek, hogy kimegyek levegőzni, rendben? - Informálom, mire válaszul bólint egyet. 

Nagy léptekkel közelítem meg a kacagó férjt, s szólok neki, hogy pár percre eltűnnék, ha nem lenne gond. Egy puha csókot hint homlokomra, majd folytatja az elkezdett társalgást. 

Visszaértemmel megmutatom az irányt a legközelebbi erkélyhez, majd lassacskán átfurakodunk a még tánccipőben járó sziluettek között.  

- Szerencsére elállt valamennyire az eső, szóval, legalább ki tudunk jönni egy picit a zsivajból - támaszkodok a korlátnak, majd fordulok újból felé.  

- Kellemes az idő, imádom a friss és vizes fű illatát - jegyzi meg - Rég beszélgettünk, minden rendben veletek?

- Igen, szerencsére nincs semmi probléma, és veled?  

- Oh, hát meg vagyok. A cégem eléggé felhozta magát az utóbbi évben, szóval nekem sincs okom panaszkodni. Bár furcsa, hogy nem segíthetsz be, hiányzik a lököttséged - nevet fel. 

- Emlékszem, mikor a régi tavi házhoz mentünk nyaralni. Még mindig furdal a lelkiismeret, hogy belelöktelek  a jéghideg vízbe - kacagtam fel.  

- Nekem az maradt meg, mikor az általánosban fagyit vettél - fordul háttal a korlátnak és dől neki - Nem tudom elfelejteni azt a fejet, amikor elbotlottál és az egész sztracsatellás gombóc az arcodba kenődött.   

- Elég ügyetlen voltam akkor, de  sajnos már csak az emlékek maradtak meg. Most már minden annyira más - fűzöm karjaimat mellkasom elé, hisz az idő kicsit kezd hűlni. Az időjárás ámbár nem hiszem, hogy újból esős lenne, viszont a szél csak hidegebbé varázsolja az egész külvilágot.  

Csak nézünk ki a fejünkből, csendesen emlékszünk vissza a sulis időkre. Igen, volt néhány ciki, vagy épp csodálatos élményünk közösen, amit egyszerűen lehetetlen kiverni fejünkből - még ha el is telt annyi év. Egyszerűen felemelő érzés vele nosztalgiázni, így élőben. Jó volt belegondolni, hogy kiskorában hányszor nevetett fel az eléggé értelmetlen vicceimen, ahogy gödröcskéi előbújtak a nagy kacagásban. Még mindig fogalmam sincs, hogy tudott azokon az eszement dumáimon nevetni, most belegondolva eléggé furcsák.  

Még beszélgetünk pár percet a régmúltról, majd miután Ő is kezd egy kicsit fázni, bemegyünk a terembe. A táncparketten már kevesebben ringatják magukat a dallamokra, csak a kisebbek vannak talpon. Oda vezetem Harryt az asztalunkhoz, a számára kijelölt székre, majd leülvén eszegetjük a feltálalt desszerteket.  

Az esküvő lassan már órák óta megy, az emberek mind jól érzik magukat, táncolnak és iszogatnak. Jase az elmúlt percekben nem állt fel a helyéről, csak néha intett a felkért pincérnek egy új boros üvegért. Én néha felállok táncolni, hogy ne zsibbadjon el a lábam az üléstől, de van mikor én is csak ülök és nézem a vendégeket.  

- Ellie  - böki meg egy ujj vállamat. Fejemet rögvest felé fordítom, majd mosolyra húzom ajkamat - Mennem kell. 

- Biztos? Nem tudsz maradni még? - Kérem maradásra, de látom arckifejezésén, hogy tényleg sietnie kell, valami fontos ügy biztosan. 

- Ne haragudj. Jól éreztem magamat, örültem, hogy ennyi idő után újra láthattalak - mosolyog, s kisfiús gödröcskéi előbújnak - Esetleg egy másik alkalommal szívesen beszélgethetnénk. 

- Természetesen. Majd... Keress fel, hogy neked mikor jó - egyeztem bele - És köszönöm, hogy eljöttél. Tudtam, hogy számíthatok rád - állok fel, és ölelem meg. Hatalmas tenyerét hátamra simítja, majd megsimogatja. 

- Akkor... legközelebb - intek. 

- Legközelebb. 

__________________________________________________________________________

Hát eljött ez az idő is, mikor megoszthatom veletek az újonnan íródott történetemet. Annyira boldog vagyok, hogy megoszthatom veletek, hogy mindazt, amivel hónapok óta dolgozok most a világ elé kerül. Kérlek titeket, hogy ha tetszik maga a történet, iratkozzatok fel ezzel bíztatva, pipáljatok és mindenféleképpen pár sort hagyjatok megjegyzésben, hisz ez még is az első rész :) A későbbiekben - a másodikban - már beindul maga a sztori, szóval... Mindegy is, szeretném kiemelten megköszönni az én Drága Naomimban, hogy ennyit fáradozott magával a designel, hogy végig hallgatta kérleléseimet, hogy itt volt nekem, és Sarinanak, hogy idejét rámszánva átolvasta a részt, és rábólintott a publikálásra:)