Hetedik

“ A valóság az, ami nem hajlandó megszűnni attól, hogy nem hiszünk benne. ”

Az este további részét a tábor közepén összerakott tűz körül töltjük. Mindenki - a helyzethez képest - kellemes hangulattal társalog a mellette helyet foglaló személlyel, miközben nyársra szúrt húst és zöldséget sütnek. A Harryvel való feszültség feloldódott az órák során, így immáron nem döfködjük egymást a másik problémájával.

- Honnan szereztek élelmet? – kérdezem, miközben leszedem a kis falat húst a pálcámról, ami kellemesen melegre sült.

- Az a szokás nálunk, hogy kinevezünk kisebb csoportokat adott feladatok elvégzésére - magyarázza, miközben egy kis ronggyal megtörli a szája szélét - Szóval, van öt srác, akik két naponta kijárnak Chesirebe élelem után, illetve az erdőben vadásznak.

- Akkor itt mindenki szorgoskodik valamivel – mosolygok.

- Nagyjából – nevet – Kivéve Christ. Egyszer éljem meg a pillanatot, hogy Ő bármit is tegyen a csapatért. Egyedül a veszekedésben és a magyarázkodásba ügyes - biccenti fejét az említett személy felé - Egyébként jó fej. Egyszerre kerültünk ide, emlékszem, hogy az első pillanattól kezdve támogattuk egymást. Olyan, mint a testvérem volt – a hangja a mondat végére szinte suttogásként jut el hozzám, miközben lassan lehajtja fejét.

Emlékszem, hogy hétvégénként mindig átjártam hozzájuk, hogy nővérével játszhassak az iskola után. Gemma volt az intelligens, komoly lány a családból, akárcsak az anyja. Szerettem vele csajos dolgokról beszélni, főleg azért, mert mindig segített átvészelni a nehéz napokat. Nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy nagyon sokáig Ő volt a legjobb barátnőm. Sajnálom, hogy most nem lehet itt. De amit valójában nem értek, az az, hogy Ő miért nem volt olyan, mint Harry? Mármint fizikailag. Nem kapott erőt? Talán...talán nem örökölt?

- Sajnálom ami a családoddal történt – simítom tenyeremet hátára, miközben elhessegetem a gondolataimat – De kaptál helyettük egy újat.

Próbálom őt felvidítani, de nem hiszem, hogy sikerülhet.

- Egyszerűen csak hiányzik a hülyülése, a hangja – nevet keserűen.

- Nekem is a szüleimé – motyogom, ahogy lassan előgyülemlenek a saját emlékeim is.

A Nap lassan kúszik fel az égre, de mi csupán akkor indulunk el nyugovóra térni, ténylegesen. Thomas a tűzhöz igyekszik, hogy eloltsa a lángokat, illetve eltakarítsa a hátramaradt piszkot. Felajánlom a segítségemet kétszer is, de ragaszkodik ahhoz, hogy egyedül végezze el a munkát, így csupán mosolyogva jó éjszakát kívánok neki, és a többieknek is.

A szállásunk bejáratán döbbenten nyitok be. Arra számítottam, hogy a fele banda aki lelépett a tűztől már alszik. Ehelyett mindenki egy kis légtérben nyüzsög.

- Mi folyik itt? – lépek Harry mellé, amint kiszúrom, ahogy a lépcső aljánál a falnak támaszkodva figyeli az eseményeket.

- Megtudták, hogy Troy hamarosan érkezni fog a tanácstól.

- És ez rosszat jelent? – szalad ráncba homlokom, miközben visszanézek az kissé ideges lakótársainkra.

- Troy csak akkor látogatja meg személyesen a tábort, ha valami baj van, vagy valami nagyon fontos hírt kapunk. Másrészt, ez azt jelenti, hogyha már épp aludnál se teheted, mert meg kell várnod míg elmondja a mondanivalóját - ránt vállat.

- Értem – motyogom, majd lassan felfelé indulok a lépcsőn.

- Hova mész? – állít meg Harry – Neked is itt kell lenned.

- Miért? Eleget mondott nekem Troy. Egyébként is, nem idetartozó vagyok, egyenlőre semmi közöm az ügyekhez – magyarázom.

- Keresni fog – jelenti ki, egyenesen a szemembe nézve.

            Az idő telik, a nyüzsgés pedig egyre nagyobb. Troy még nem érte el a tábort, így a kint sürgő embereket Julia tereli be a gyülekező aulába. Hideg, csípős szél fúj, így mindenki a megszabott, egyen kabátban mászkál a harmatos fűben.

Úgy döntök, hogy a feszült várakozás helyett, megragadom az alkalmat, hogy jobban megismerjem Juliat.

- Tudok esetleg valamiben segíteni? – fűzöm össze karjaimat mellkasom előtt, hogy jobban összefogjam a dzsekimet.

- Oh, nem kell, köszönöm. Majdnem mindenki az aulában van, vagy a kijelölt szálláson – mosolyog, miközben egy utolsó pillantást vet a halvány távolba - Julia Peterson – mutatkozik be kedvesen, hogy megtörje a kínos csendet.

- Ellie Banlow – mosolygok – Mióta élsz itt?

- Az édesanyád miután létrehozta az illúziót, rá egy évre kerültem ide. Embernek születtem, a valóságban éltem, úgy, mint Harry. A különbség az, hogy Fallen talált meg engem.

- Volt a valóságban? – kérdezem döbbenten, mire gyorsan bólint.

Hirtelen megszédülök. Túl soknak érzem ezt az egészet. Az anyám. Ő hozta létre. Valóság. Illúzió. Káosz lesz úrrá a fejemben, de nem akarom ezt kimutatni. Szép kis bemutatkozás lenne.

- Sokszor. De nem mindig hibrideket keresni. Volt valaki, aki miatt kijárt.

 Hibridek. Jó lenne tudni, hogy ez mit is takar pontosan. Az embereket a valóságban? Vagy ez valami más? Túl sok a kérdés.

- Kiért?

- A lá... – mondatát egy dörmögő hang szakítja félbe.

- Julia! Tudnál segíteni? Troy megérkezett - informálja az említett személyt a kék szemű, kissé kócos hajú srác, de tekintetét rám fordítva emeli ki utolsó mondatát - Harry az aulában vár.

Mély levegőt veszek, hogy egy kis erőt szerezzek az új információkhoz. Próbálok pár dolgot szelektálni a fontosabbak közül, mert úgy érzem több dolog már nem fér el a fejemben. Julia együttműködően bólint egyet, majd befelé indul.

- Had mutatkozzak be – állít meg fél percre a küldönc - Theo Artmenson.

- Valószínűleg az én nevemet már tudod Harry jóvoltából, de Ellie Banlow – kuncogok, miközben fülem mögé tűrök egy kósza tincset, s megrázom kezét.

- Sajnos nincs sok időnk megismerkedni, így esetleg holnap csinálsz valamit? – vakarja meg idegesen tarkóját.

Hm. Egyszóval randira hív?

- Nem tudom, hogy Troy mit talál ki, szóval... ha épp nem csinálok semmit megkereshetlek.

- Ha nem akarjátok, hogy Troy egy hét bűntetést szabjon ki rátok, első randi gyanánt, jobban teszitek, ha bejöttök – kiált vissza Julia az aula bejáratából.

Mindketten halkan felnevetünk, s kissé kínosan gyalogolunk egyenesen az épülethez.

Miután beérünk, Theo a többi küldönchöz siet, míg én lábujjhegyre állva keresem Harry alakját, amit perceken belül meg is találok.

A helyiség nem kicsi, körülbelül 100-an lehetünk most bent, ebből a fontosabb személyek elől foglalnak helyet, hátul pedig a kisebb csoportok. Mivel Harry egy Devolin, így automatikusan elől áll, a bal oldali szektorban.

- Huh, lekéstem valamit? – csapódok mellé, mire hirtelen rám kapja tekintetét.

- Úgy látszik? – mutat előre, miközben értetlenül összeráncolja homlokát.

- Valami baj van? – nem igazán értem mogorva hangját.

- Inkább a pasi barátságokért vagy oda? Mármint, máris lecserélnél?

- Tessék? – nevetek – Csak nem féltékeny vagy, Styles? Csak a nevét tudtam meg abban a két percben, amennyi időm maradt odakint.

            - Hmm...A nevét tudtad meg, de máris randizni fogtok?

Annyira furcsa. Alig pár perce történt mindez, de neki máris volt ideje kiolvasni mindezt a fejemből, és meg is haragudni érte. Hihetetlen.

            - Ne kombinálj. Kezdesz egy kicsit túlzásba esni – sóhajtok, majd az emelvényre vezetem tekintetemet, hogy meghallgathassam a türelmetlen srácot.

Beszéde előtt tisztességesen megvárja, míg a tömeg elcsendesedik, mindeközben haját, egyenruháját megigazítja, majd helyes testtartásban, felszegett tekintettel felszólal.

            - Tudjátok, hogy ritka pillanatokon jövök személyesen a táborotokba. A mai délelőttön parancsot kaptam, miszerint válasszak ki öt bátor Devolint és Devo-t, akik a holnapi naptól kezdődően egy kutatásban vesznek részt. Fallen nem kötötte ki, hogy a résztvevők között ne szerepeljen nő, így lehetséges maximum kettő részvétele – tekintetét körbevezeti a teljes némaságba burkolózott tömegen, majd mély levegőt véve folytatja – Elsőként kezdjünk önkéntesekkel. Van valaki, aki szívesen részt venne ebben? – nyomatékosan az első sorban lévőkre pillant, majd a középen elhelyezkedőkre. Feltűnően nagy a csend, amivel mindenki biztosítja félelmét a helyzettől.

Troy sejthette, hogy ez így lesz. Bólint, majd újból szólásra nyitja száját:

- Az öt emberben résztvevő személyeket sorolnám, akiket Fallennel közösen írtunk össze. Thomas, Stella, a két Devo és  Eric, Harry, Christina a három Devolin - mind az ötüktől egy beleegyező bólintásra vár, amit lassan mindenkitől megkap, viszont hirtelen idegességemben megtöröm a némaságot.

            - Önkéntesen jelentkezem – a teremben összegyűlt összes szempár rám szegeződik.

Van, aki rémült pillantásokkal illet, míg másokból egy megkönnyebbült sóhaj szakad fel. Értetlenül forgolódok helyemben, egyre inkább kínosan kezdem érezni magam. Csend van, mígnem a hátsósor nevetni kezd. Furcsállva figyelem, ahogy hasukat fogva kacagnak, nyilván lenézően.

-  Sejtettem, hogy felfogod ajánlani a segítségedet, kedves Ellie – vigyorog Troy az emelvényről - Ezért is kértem külön, hogy beszéljünk. Nem képeztek ki – magyarázza – Ebből kifolyólag nem jöhetsz, ezt vedd parancsnak és tiltásnak egyaránt.

- Mégis ki vagy te, hogy megtiltsd? – ellenkezek, miközben előre lépek, hogy közelebb kerüljek hozzá, de Harry karja erőteljesen utamat keresztezi.

Egy szúrós pillantást vetek felé, majd hátrálni kezdek, hogy előző helyemre kerülhessek.

- Akik nem hallották a nevüket, azok térjenek vissza a kijelölt szektorokba, és térjenek nyugovóra. A többiek viszont maradjanak egy egyeztetésre.

- Mint a katonaság – motyogom magamban, miközben összefűzöm karjaimat mellkasom előtt, s egy dühös, megvető pillantás után hátat fordítok, hogy otthagyhassam őket.

            Oké, igaza van. Nem vagyok kiképezve, életemben nem fogtam fegyvert, de ez talán a legjobb pillanat, hogy betekintést nyerjek a Valóságba. Meg persze...talán itt sikerülne is elkeverednem tőlük...De mégis, hogy érjem el, hogy elvigyenek?

            A fürdőszobai tükör előtt állok, miközben elmerengek gondolataimban. Harry azóta sem ért vissza, pedig eltelt vagy félóra t mióta feljöttem. A tükörkémmel szemezek. Mintha nem is azt a lányt látnám vissza, aki voltam. Teljesen más tekintet, vonások, személyiség. A szemem már nem az a gesztenyebarna, ami volt, sokkal inkább szürkébbé vált. Ajkam kissé szétnyílik a látványtól, majd lassan emelem fel kezemet, hogy végig simítsak gyötört arcomon. Érintésem nyomán kékes szín jelenik meg. Mi a...?!

­­- „Ne hagyd, hogy befolyásoljanak az érzéseid."

Egy ismeretlen, bár magabiztos hang súgja. Kicsit megijedve nézek jobbra, majd balra, s a biztonság kedvéért még hátra is. Sehol senki.

- „Nem vagy kíváncsi arra az eltelt öt évre? "

- Ki vagy te? – suttogom a nem létező személynek.

 Tekintetemet újra a hátam mögé vezetem, s miután így se kapok választ, újra a tükörre nézek. Amint megfordulok, hirtelen vágódok hátra a csukott ajtóhoz ijedtemben, a levegőt élesen kapkodom. Vagy hatszor pislogok egymás után, hogy biztosra vegyem amit látok. Mintha Jase arcát formázná az alak, de szeme és szája elhomályosodott. Pusztán haja kuszasága és kicsit látszó borostás álla leplezi le.

- „Én emlékszem"

- Mit akarsz tőlem? – könnybe lábadt szemekkel kérdezem Őt, míg egyre inkább rémültebbé válok – Miért nem hagysz békén? Meghaltál...

- „Amíg nem látod bizonyítékát a dolgoknak, ne higgy nekik. "

Lassan tápászkodom fel, az ajtónak dőlve, míg bal kezemmel idegesen matatok a kilincs után.

- Ne befolyásold a gondolataimat, te nem létezel – szavaim közben tenyeremet a fém nyitókarra fűzöm, majd lassan tekerni kezdem – Nem hiszek neked.

A tükörkép lassan homályba merül, s újból magamat látom. Valami nem stimmel.

Sejtésem beigazolódott, az örömöm semeddig nem tart, hisz a nem régiben látott fej testével együtt rajzolódik ki a csap előtt. Ebben a pillanatban már rángatom a kilincset, pedig tudom, valahogy zárva van.

"Jase" arca immáron milliméterekre van enyémtől. Déjà vu.

Ugyanaz történik, mint a legelső illúziómban, a világítótoronynál. De most nem vett elő semmi sebejtő tárgyat, pusztán arca változi ugyanolyan rémisztővé; melynek látványától felsikoltok.

_________________________________________________________________________________

Sziasztok!
Úgy terveztem, hogy már szombaton kirakom (múlt héten) de ahogy olvasgattam hosszúságilag és tartalmilag úgy éreztem még javítgatom és írok hozzá. Ezalatt még a szereplőink képei is frissűltek, amit immáron a "Devolinok" menüpontra kattintva elérhettek. Sok szereplő kiesett, de amint megjelennek a történetben, újra megtalálhatjátok őket. Illetve egy kis ajándék még, hogy egy ideje dolgozgatok kisebb filmeken, amik a szereplőket mutatják be, egyenlőre Harryé megtekinthető (ha szemfülesek vagytok a menüben megtaláljátok a linkjét) youtube-n, majd idő végezetével a többieké is fent lesz! 
PS.: Hogy tetszik a fejezet kép? Lenne rá igény, hogy mindegyikhez készítsek?
Remélem tetszett a fejezet, ne felejtsetek el pipálni és/vagy megjegyzést írni, hisz abból tanulok, abból tudom, hogy nektek mi jó és mi rossz a történetben! :)